Telefonos Bejelentkezés
06 20 361 1711

Ne várjuk meg az orvosi beutalót

Masszázs - Jótékony, gyógyító, egészségmegőrző

 

Az első árulkodó jel, amikor már sokadszorra, szinte automatikusan nyúlunk valamely testrészünkhöz, hogy a napok esetleg hetek óta érzett feszült izmot, csomót kitapogassuk. A második, mikor már fáj is. Ha ekkor nem a gyógyszeres szekrényt célozzuk be, hanem inkább egy masszőrt hívunk segítségül, máris tettünk valamit az egészségünkért és hosszútávon a pénztárcánkért is.

A havi költségvetés lefaragásakor sokan, gondolkodás nélkül szépészeti kezelésnek tekintik, így „kiiktatható” kategóriába sorolják a masszázst. Aki még nem próbálta, ugyanezen elgondolásból nehezebben is szánja rá magát. A valóságban pedig a legtöbb masszázsfajtának inkább EGÉSZSÉGMEGÖRZŐ illetve betegség megelőző tulajdonsága van.

A kínálat széles, mindenki talál kedvére valót, elérhető áron, kevés időráfordítás mellett. Így tehát jobb nem megvárni, hogy egy-egy komolyabbá vált probléma kezelése kapcsán az orvosi beutalónak köszönhetően szembesüljünk azzal, a masszázs valóban egy hatásos módszer lett volna.

Kapcsolat

Cím: 1011 Budapest Jégverem utca 6 3. emelet 4

Tel: 06 20 361 1711

Email: ballaieniko@jivasolar.hu

Lépjen velünk kapcsolatba

1